Kövér László: Az új Károlyi Mihály feladata, hogy előkészítse a terepet a magyargyűlölet új kunbéláinak színrelépéshez

2025. január 08. 22:30

Bár nevének említése nélkül, de egyértelműen Magyar Péterre utalt az Országgyűlés elnöke szerdán Bonyhádon.

2025. január 08. 22:30
null

Wass Albert életművét 1990-ig szigorúan elzárták a nyilvánosság elől, majd azóta napjainkig rágalmakkal illetik, tehetségét becsmérlik, és fintorogva megtagadják tőle az irodalmi kanonizációt – mondta az Országgyűlés elnöke szerdán Bonyhádon, Wass Albert születésének 117. évfordulója alkalmából az MTI beszámolója szerint.

Kövér László szerint a magyarság szereti, míg a magyarság ellenségei és árulói gyűlölik az írót. Ez az úgynevezett megosztás, amely által Wass Albert nemcsak a kortársait segítette a tisztánlátásban, hanem halála után az utókort is segíti. 

Ezt is ajánljuk a témában

Mint mondta, Wass Albert megélhette, hogy 1990-ben Magyarország békésen és demokratikusan lezárta a kommunizmus időszakát, de azt már nem, amikor 2010-ben a magyar választópolgárok elsöprő többsége a posztkommunizmust is lezárta, és a történelem szemétdombjára hajította a diktatúra örökségét. Ám figyelmeztetett, hogy a hazugság és gyűlölet hirdetői ma is itt vannak közöttünk. 

A bukott posztkommunisták helyébe – idegen megbízói utasítás szerint –

egy harsány hazudozó, a régihez hasonlóan tehetségtelen, de személyes ambícióit kordában tartani nem tudó új Károlyi Mihály lépett,

akinek mindössze annyi a feladata, hogy miután elárulta korábbi politikai közösségét, csapja be a teljes magyar nemzetet is, annak érdekében, hogy előkészítse a terepet a magyargyűlölet új kunbéláinak a színrelépéséhez” – fogalmazott Kövér László, nevének említése nélkül, de egyértelműen Magyar Péterre utalva. 

(MTI) 

Nyitókép: Földházi Árpád / Mandiner.hu 

 

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ekeke1
2025. január 09. 12:40
bokréta1 "Ebben mi a hazugság?" Olvasni is kell, nem csak behányni. Ott van, nem sokkal lentebb, mivel mások is megpróbálkoztak, ugyanazzal(naná)
ben2
2025. január 09. 12:24
@varga-judit 2025. január 09. 10:24 Ezt a dumát még Ron Weber rakta össze a 2002-ben, amikor az MSZ(M)P-ről úgy akarták lemosni a kommunista diktatúra mocskát, hogy megpróbálták rákenni mindenki másra. Kínos önleleplezés, hogy ugyanezt a szöveget szinte módosítás nélkül most Magyar Péter szájába adják a tartótisztjei. Összenő, ami összetartozik.
ekeke1
2025. január 09. 12:19
bokréta1 "Azért lehet, hogy Kövér László helyében, lelkes MSZMP tagként, A kevesebb, néha több." Görény "úr"! Igaza van( na tessék). A kevesebb több. Akárhányszor is tetszik ugyanis ezt a hazugságot, akárhány nicken behányni, attól ugyanaz a hazugság marad. Muhaha
HZ72
2025. január 09. 12:12
poloskapetiegyundorítószardarabésezzelmegsértemaszart 🖕🖕🖕🖕🖕🖕🖕🖕🖕🖕🖕🖕
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!